Csak úgy röpködnek a verseny elnevezések, néhány példa csak az elmúlt 10 napból: „Amatőr bor- és pálinkaverseny- Bugyi, Pálinka- és Pogácsaverseny – Debrecen-Józsa”. Mind mind az otthonfőzött és bérfőzetésben készült italoknak. Rendben is van ez így. De mégsem. A tekintetben igen, hogy az otthonfőzött, vagy bérfőzött párlatok is versenyezhetnek. Persze, bár minek? Ne az érem döntse el, jó-e vagy sem az ital, hanem a fogyasztó. E gondolat mentén: magam sokkal kisebb jelentőséget tulajdonítok a hazai hivatalos pálinkaversenyeknek - HunDeszt és Gyula, illetve a jelentős külhoni gyümölcspárlat versenyeknek –, továbbá azért, mert ezek túl belterjesek, másrészt a pálinkaszakma is azt suttogja, hogy ezen versenyek (legalábbis a hazaiak) tisztasága olykor nem elő- és utópárlat mentes. Széljegyzet: csak, hogy megelőzzem a műfelháborodásokat, hogy ezt senki sem állítja, erről szó sincs, meg hasonlók, ezt nem itt és most találtam ki, olvastam például Máté Csaba (Matheus), vagy Banyári István (Dunai hajós) e tárgyban elkövetett nyilatkozatait. (Hoppá, idén még a Destillatán sem indultak! Meg még sokan mások sem: Bolyhos, Békési. Például.)

Letelt a magunknak szabott féléves hallgatás a jövedéki törvény szeptemberi életbelépése után. Nehéz volt megállni, de megettük.

Hű, pedig lett volna ok a megszólalásra, és nem csak a törvénymódosítás tapasztalatai okán. Például, amikor sompálinka blogján megjelent egy ténybeli tévedésen alapuló bejegyzés. Mármint, hogy a Magyar Pálinka Lovagrend (MPL) kiosztotta az „Év pálinkatermelője” címet, és ez, írta a blogger, micsoda oktondiság meg egyebek. Szóval nem dicsérte az önjelölt jelölőket és címet begyűjtőket. Pedig ilyen nem is történt, csupán annyi, hogy a VOSZ kiosztotta az Év vállalkozója címeket és mit ad Isten, köztük két neves pálinkafőzde tulajdonos is volt. Az MPL elnöke pedig a Magyar Pálinka Napján – december 6., te jó ég, miért éppen a gyermekek ünnepét választották? – tartott ünnepi megemlékezést kihasználva megemlítette, hogy bizony ez a két kiváló vállalkozó nemzeti italunk reprezentása. Na, erről született egy fals tudósítás valamelyik megyei lapban, erre reagált, tévesen, sompálinka.

Oké, ez megtörtént, de azért három kérdésem lenne. Egy: sompálinka, ha már a bejegyzés elején jelezte, hogy akár tévedhet is, miért nem kérdezte meg azokat, akiket aztán kritizált? Kettő: Akik érintettek voltak, miért nem jelezték egy kommentben a blogon, hogy drága blogger úr, itt tévedés esete forog fenn. Három: miért nem írt például erről egy sort sem, a mi blogunkat is szemléző 4cent.hu? Ha már pálinkamagazin, és kisebb földindulást okozott a szakmán belül a blogbejegyzés? (Nem mintha ott, mármint a pálinkásoknál, ennél kisebb dolgok miatt nem lennének nagyobb sértődöttségek.)

Szóval efféle ügyekben lehetett volna megszólalni. A többiről most már rendszeresen.

Változatlanul tartom azt, amit egy hónappal ezelőtt írtam (frutszpirit 06.20., „2010. június 18: a temetés napja”), hogy a kormány képviselőjének és a Pálinka Nemzeti Tanács tagjainak júniusi találkozásán elhangzottak a pálinka temetésnapjának tekinthetők. Azóta ugyan változott a helyzet, már ami a túlliberalizált otthoni pálinkafőzést illeti, ám a frissiben elfogadott jövedéki törvény módosítása sem leányálom. A pálinka presztizse szempontjából. Igaz, a szakmai szervezetek néhány fontos dolgot megértettek a törvényalkotóval, mondhatni keresztül verték az akaratukat, de a megmaradt szabadság hogy jót nem tesz a pálinkának az biztos. Sőt. Arról már nem is beszélve, hogy az Unió ezt a módosítást nem fogja szó nélkül hagyni. Nem mintha nagyon félni kellene ettől, de ki szereti ha állandóan csesztetik, ráadásul mi vagyunk a bot rosszabbik végén.

Évről-évre azzal a remek hírrel fogad minket a Sógorom, hogy idén is lesz pálinkája. Már szedi össze a lehullott gyümölcsöt, megvette a cukrot, mert akciós volt a „lidiben”, készül a cefre. Aztán amikor elérkezik a pillanat, fölpakolja az ilyen-olyan műanyag edényben tárolt anyagot a kistraktorra, és elzötyög vele a főzdébe. A bérfőzdés nagyon ért a pálinkafőzéshez, mondja, garantáltan a legjobb minőségű, igazi házipálinkát adja vissza. Azt már sikerült elfogadtatni a családdal, hogy nem kell lehűteni a pálinkát, és a poharat nem kell jégre tenni ahhoz, hogy valóban élvezni lehessen a nemes nedűt. Igen ám, de rájöttünk, hogy a Sógor házi pálinkája esetében az alacsony hőmérséklet igen-igen előnyös annak érdekében, hogy az ital lecsússzon a torkunkon, és megrázkódtatásunkat betudhassuk a pálinka erejének. Mert szerintük ez az igazi házipálinka: legyen legalább 50-55 fokos, igyuk hidegen, nem baj, ha nem érezzük a gyümölcs illatát (azt egyébként is elnyomja az előpárlatra utaló acetonos szag.) Másik nagy előnye a hűtésnek, hogy sem a szájban, sem a garaton lecsúszva nem bánt meg a savanykás, rossz íz (egyébként az alap gyümölcs(ök) felismerhetetlen(ek), ami pedig az utópárlat jelenlétére utal), viszont a gyomorban erősen éget az 50-55 alkohol fok. És ez kell nekünk magyarnak, hogy ártson, hogy marjon!

De ki mondja meg a Sógoromnak, hogy nem jó a házipálinkája? Hogy egészséges gyümölcsöt szedjen le a fáról, hogy ne tegyen bele cukrot, hogy a mennyiség helyett a minőségre törekedjen, és hogy figyeljen oda, hogy melyik bérfőzdébe viszi a cefréjét még akkor is, ha esetleg egy kicsit drágább a másik?

Tavaly vettem egy nagy levegőt, és a felét megmondtam. Miután az első sokkhatás után a beszorult levegőt sikerült eltávolítania, hevesen tiltakozott, hogy márpedig ő nem tesz bele cukrot, na jó legfeljebb 3-4 kilót, színtiszta, egészséges gyümölcsből van a cefre, na jó, ami a fa alatt van az sem rossz, és a főzőember mestere a szakmájának, és különben is a fene a kényes városi gyomromat, vegyem tudomásul, hogy ez a pálinka mindenkinek ízlik! De rajtam kívül ki meri megmondani a Sógoromnak, hogy nem jó?

Hajrá házipálinka! Igyátok magyarok, most már szabad főzni is, bár eddig is ittuk és főztük vagy főzettük. Akkor hogy is van ez? Ja, tudom! Vegyen a Sógor a kisnyugdíjából több százezer forintért egy saját lepárló berendezést, és abból főzze magának a lehető legnagyobb kihozatal szem előtt tartásával a „remek” házi pálinkát!

Miután a Pálinka Nemzeti Tanács tagjaival a kormány képviselője ma déltájban egyértelműen közölte, és ez most nagyon röviden és érthetően foglalja össze a mondanivalót: bárki főzhet, minden ellenőrzés és adófizetési kötelezettség nélkül otthon 86 liter 50 fokos pálinkát, ha van gyümölcsöse, ha nincs. Ja, és ezt a következő kormányülésen akaratukkal szentesítik a másik 28 ponttal egyetemben és a végrehajtásról szóló jogszabályokat beterjesztik a parlament elé.

Ehhez semmit nem kell hozzátenni. Ezzel, mint eredetvédelmet szerzett nemzet eltemethetjük a pálinkát, úgy is mint nemzeti italt, úgy is mint hungarikumot, és mint prémium párlatot. Mondjon bárki, bármit is a hatósági ellenőrzés nélküli, ellenőrizetlen alapanyagból, ellenőrizetlen berendezéseken, szaktudás hiányában főtt házi szeszes italok minőségéről. Az nem más, mint önámítás, önbecsapás, parasztvakítás.

Az akkor sem pálinka lesz. A pálinka a manufaktúrális kereskedelmi főzdékben készül. És szinte csak ott. Ettől az otthoni sufnituning és a bérfőzött „pálinka” 99 százaléka nagyon de nagyon messze van.

A mai nap a temetés napja. Szerintem. Jól jegyezzük meg ezt a dátumot.

Nos, itt a bejelentés: A pálinkafőzés felszabadításával "kilencven éves küzdelmet zárunk le", mondta Orbán Vktor. "Lehet nevetni ezen, de én inkább azt mondanám, hogy ez a szabadságharc kilencven év után a felkelők teljes győzelmével zárult". Hát kifőzték, főzhetjük. Megnyugodhatunk, megmondta, szavát betartotta, bejelentette. Most már csak az a kérdés, milyen tartalommal töltik meg a törvényalkotó urak a megmondást? És egyelőre csak találgathatunk: mi lesz most?

Újra a kezembe akadt a Hvg idei 12. száma, és az Ádány Róza népegészségügyi professzor asszonnyal készített interjúban szó szerint a következőket olvastam: ”... miközben a hazai szeszfogyasztás nem tér el lényegesen az EU átlagától, a krónikus májbetegség arányában 4-5-ször több áldozatot szed, mint az unióban. Sikerült ennek okát laborvizsgálatokkal kimutatnunk. Azt találtuk, hogy a bögrecsárdákban kimért pálinka számos mérgező alkoholszármazékot – például metanolt, butanolt, izoamil-alkoholt – tartalmaz, amelyek a legálisan forgalmazott termékekben nem fordulnak elő”.

Nos, ezeket a mondatokat erősen ajánlom „az otthon is főzhessünk pálinkát” mozgalom támogatóinak a figyelmébe, és azoknak, akik már készítik is a törvényjavaslatot. És most nem arról van szó, hogy egyébként a pálinkafőzés olyan magas fokú hozzáértést kíván, amit csak hosszú-hosszú gyakorlattal lehet megszerezni és kőkemény elméleti tudásra épül. (Sokan azt hiszik a pálinka is foci, tehát mindenki ért hozzá. Egyikre sem igaz, a pálinkára különösen. Tudom, disznót is vágunk otthon. A pálinka azért nem kolbásztöltés.)

Elevenen él bennem az első találkozásunk élménye. Gyengéd erőszakosságával meghódított, a szerelmese lettem. Szeretem a színét, az illatát és azt a kellemesen bizsergető érzést, amikor magamba fogadhatom.

Néha azért elkalandozok, kipróbálok másokat is. Inkább az ötvenesek felé vonzódom, az érett, múltat idéző jellemvonásokat értékelem. Az illata legyen gyümölcsös, esetleg egy kis vaníliás hordósság is vegyüljön bele. Fizikai érintkezésünkkor érezzem a benne rejlő erőt, és legbelül a tüzességet. A változatosság öröméért a negyvenesekkel is próbát teszek. A palackból kiszabadult szellemük buja illatfelhőbe burkol, érintésük lágyan simogat, számat puhán körbecirógatva tör magának utat belsőmbe. De a gondolataim mégis vissza-visszatérnek hozzá.

Ha ez így folytatódik tovább, a pálinka elveszíti presztízs jellegét, és visszasüllyed oda, ahonnan 2000 környékén nagy nehezen kirángatták. A napokban terjedt el a szakmában, hogy egy ital nagykereskedő fél liter pálinkáért, ami saját márka lesz, alig 1800 forintot fizet a főzdének. Ha ez igaz, ez lehet a vég kezdete. Merthogy a dolog nem példa nélküli.

Furcsa komolyzenei élményeim voltak mostanában. Egyik pálinka nélkül, a másik pálinkával. Kezdődött Húsvét hétfőn Nagyegyházán a Hangistállóban és folytatódott április közepén Gyulán, a pálinkafesztiválon. A Hangistálló eredetileg egy istálló épület volt, kívül még most is vakolatlan, de belül szépen felújították. Furcsa egyveleget képeztek a két oldalt kályhákként funkcionáló fűtésre alkalmassá tett üstházak, a műanyag székek, az ácsolt színpad és az előtérben, bográcsban rotyogó vaddisznó ragu. Ennek éles ellentételeként voltak jelen a Bach műveihez méltó módon öltözött művészek, a zeneművek csodálatos hangzása az igen jó akusztikájú térben, és a lelkes közönség, akik vastapssal jutalmazták a nem mindennapi élményt.

Akárki akármit állít, a hazai alkoholfogyasztás kultúrája fejlődik, s immár örömteli tény az is, hogy a legkülönlegesebb italokért sem kell vagyonokat költeni repülőjegyre – nagyjából így foglalható össze a Whisky Show tanulsága. Természetesen üdvözlöljük, hogy a Magyarországi Whisky Egyesület zászlajára tűzte a skót malt whisky népszerűsítését. Szombaton, egy igen színvonalas rendezvényt hoztak tető alá, amelyen az érdeklődők rengeteg különlegességgel megismerkedhettek, s kezdők pedig sokat tanulhattak a skótok nemzeti italának számító nemes párlatról.

Pontos emlékszem, amikor szeretett édesanyám először engedte meg, hogy a nyelvem hegyét beledugjam az ablak alatti szekrénysoron trónoló brandy-s üvegbe. Mindig ott volt, mint a rendíthetetlen ólomkatona, napszaktól és jelenlévőktől függetlenül ott pöffeszkedett az az öblös üveg a sötétbarna szekrénytetőn. Nem volt bizalomgerjesztő. Magam sem tudom, hogy miért ilyen meghatározó emlék, de tény: még a mozdulat is előttem van, ahogyan félénken megrántom az üveget, aztán ádámcsutkásan nyelintek egyet, szájredők összerándulnak, kesernyés íz marja a garatot, szemöldök a szemgolyóig csúszik, jön a hangos ble-ble, aztán az égető folyam a torkon lefelé, egészen a gyomorig. Ajh, de rossz volt. Legyünk irodalmibbak: szar.

Vasárnapi áldozat vagyok, éppen emiatt is mélységesen egyetértek azzal az uniós kezdeményezéssel, hogy vasárnap tartsanak zárva az üzletek. Legyen együtt a család, az emberek pihenjenek, szóval próbáljanak meg úgy tenni mintha nem rabszolgái lennének nagy multiknak, kis hazai gengsztereknek, hanem emberek, akik csak élni akarnak. Szóval a vasárnapi vásárlás.

Legutóbb jól felhúztam magam, azon, hogy a sajtóban megjelenő hírek, amikor pancsolt szeszről van szó, rögtön pálinkáznak: illegális pálinkafőzde, trágyából főzték a pálinkát, pálinkával bukott le a csempész meg hasonlók.

Nem szólnék én abba bele, hogy a magyar sajtó munkásai mennyire profi szakemberek. Ezt döntsék el az orgánumok tulajdonosai, meg azok a szerkesztők, illetve olvasószerkesztők, akik az anyagaikat olvassák és nyomdakésznek ítélik. De álljunk már meg emberek! Pálinkánk csak nekünk van!

Ha már van egy italunk, amit hungarikumként tartunk számon és azt gondoljuk róla, hogy a nemzeti italunk, akkor tegyünk is úgy. A Szalonspicc felnőtt italnak tekinti a pálinkát, szakmájukhoz értő mestereknek a pálinkafőzdék munkásait, az értékesítés kiválóságainak a gasztronómusokat, és felnőtt embereknek a pálinkát kedvelő sokaságot - akik között lehetnek a pálinkával most ismerkedők, pálinkafanok, távolságtartók, fesztiválrajárók, rendszeres fogyasztók, sznobok, az éppen trendit istenítők, vagy akár teljesen elutasítók. Dicsér és kritizál.